Az értő olvasás titka

Olvasni tudni, és érteni is, hogy mit olvasunk, két külön dolog. Különösen egy külföldön élő magyar család gyermekeként. Olvass tovább és elárulom, hogyan is működik ez a dolog, és hogyan tudod elérni, hogy gyermeked kiválóan olvasson magyarul – és értse is, hogy mit olvas!

Megannyi gyerek nagyon jól tud olvasni magyarul, akár az olyan vegyes családokban is, ahol nem a magyar a családi nyelv. Ám sok csemete ebből a “megannyiból” nem érti teljes mértékben, hogy mit olvas.
A technikát már elsajátította, ezért folyamatosan olvas, de ha a szövegben található pár szó, amit nem ért, az bizony megakaszthatja.
Máshogy olvasnak a felnőttek és a gyerekek

Előfordult már, hogy egy idegen nyelvű szöveg olvasásakor néhány ismeretlen szóval találkoztál, amiknek nem tudtad a jelentését, de a szöveget mégis értetted?
Felnőttként már van annyi rutinunk, hogy egy-két hiányzó szó meg sem kottyan, amikor egy szöveget kell értelmeznünk.
Ám a gyerekeknél ez a rutin még nincs meg.
Náluk – különösen a vegyes családokban – legtöbbször csak annak a rutinja alakul ki, hogy hallás után jól megértik a dolgokat, hiszen ezt használják napi szinten, a szülők beszédét, a filmeket, a tévét, az esti mesét elsősorban hallani szokták, és az olvasással később kezdtek megbarátkozni.
De amikor olvasásra kerül a sor, egészen más a helyzet: sokkal jobban oda kell figyelni a szöveg befogadásának mikéntjére is, összehangolni a szemet az aggyal, az ujjat a szemmel, ezért akár egyetlen ismeretlen szó is könnyen kizökkentheti a gyermeket.

Hogyan fejleszd gyermeked szövegértését?
Vegyünk sorra néhány ötletet arra vonatkozóan, hogy hogyan fejleszd gyermeked olvasási készségét, úgy hogy ne csak olvasson, de meg is értse, hogy mit olvas!

• Olvassatok rövid történeteket akár közösen: a csemete olvassa fel, vagy akár add ki neki „feladatban”, hogy olvassa el egyedül, és ha van ismeretlen szó, amit nem ért, a végén segíts neki megérteni.

• Ha hosszabb történetet olvas gyermeked, érdemes tagolni: mondd neki, hogy most csak eddig és eddig olvassa el, utána beszéljétek meg, mit olvasott.
Kérdezz rá, hogy: kik a szereplők, hol történik, mit csinálnak a szereplők, milyenek ezek a szereplők, miért történt, ami történt, és mi a megoldás? Ezek a kérdések minden történetre ráhúzhatóak, és ha ezekre tud a gyerkőc válaszolni, akkor biztos lehetsz benne, hogy a lényeget megértette.

• Ha több gyerek van a családban, akkor a nagyobb olvasson fel a testvérének. Felolvasás közben külön odafigyel arra, hogy érthető legyen a történet, ezért ő maga is jobban igyekszik megérteni az olvasottakat. Ráadásul két legyet ütsz egy csapásra, a nagyobbnak fejlődik az olvasás értése, a kisebbet pedig szórakoztatja, lefoglalja egy időre :-)

• Családi körben (vagy csak a magyar szülővel, ha vegyes a család) lehet olyat csinálni, hogy körbejáratjátok a könyvet, és egy részt olvas anya (vagy apa, ha ő a magyar), egyet pedig a gyermek.

Főzzetek közösen, bízd meg a lurkót, hogy olvassa fel a receptet, és értelmezze.
Az együtt töltött idő összehozza a családot, a recept rövid szövege tökéletes a gyakorlásra, és van benne mindenféle értelmezni való, pl. felsorolás, vagy a mértékegységek.
Folyamatosan kérdezz vissza, hogy tényleg értelmeznie kelljen az olvasottakat.
Biztosítsd a gyermeket, hogy nyugodtan kérdezhet, ha valamelyik szót nem érti, hiszen ahhoz, hogy értelmezni tudja a receptet, minden szót meg kell értenie. Ezeket az ismeretlen szavakat próbáld más szóval elmondani neki, ezáltal növeled a szókincsét is.
A receptek olvasása azért is előnyös, mert az időrendiség is összeáll a gyerek fejében, és ennek tetejében a finom ebéd vagy sütemény jutalmul fog szolgálni fáradozásaiért:)

• Ha vannak a közeletekben magyar programok, azoknak általában vannak plakátjai, szórólapjai – ezeket mutasd meg neki, és kérdezd meg, hogy van-e kedve elmenni. Ha igen, akkor mondja meg neked, mikor és hol lesz a rendezvény:) Itt találsz egy azonnal alkalmazható példát!

• Ha valamilyen készüléket, összeszerelendő dolgot vásároltok, és használati utasítás is jár mellé, kérd meg a gyermeket, hogy olvassa fel neked.
A használati utasításokban rendszerint rövidebb egységek vannak, amiket külön-külön is lehet értelmezni, nem egy nagy szöveget kell egyszerre befogadnia.
Lehet, hogy rövid a szöveg, de a sikerélmény annál nagyobb!

• Ugyanígy a DIY (Do It Yourself avagy Csináld magad) projektekhez tartozó magyar leírást is olvastathatod vele, pl. amikor anyák napi ajándék, karácsonyfadísz készül.

• A „mai gyerekek” számára a technika nem ördöngösség, sokszor ügyesebben elboldogulnak az új kütyükkel, mint mi, felnőttek. (Erről itt írtam korábban.) Nevezd ki gyermekedet kütyüfelelősnek, legyen az ő feladata az új eszközök beüzemelése! Ez a módszer kamaszoknál is jól működik, mert szerepet, felelősséget kap a családban, elismered tudását, önállóságát, és természetesen a magyar nyelvet is gyakorolhatja közben.

A legfontosabb azonban, hogy mindenben segítsd: bármikor kérdezhessen, ha elakad, és természetesen dicsérd meg, ha jó munkát végzett, és megértette amit olvasott, motiváld, és értékeld az erőfeszítéseit!

Az OLÉ Klubban segítünk, hogy gyermeked is ugyanúgy szeresse az anyanyelvét, ahogyan te

36 hangosmese + 23 mese = 59 új fajta izgalmas, de mégis érthető mese a gyermeked számára! Állatmesék, tündérmesék, láncmesék, kicsiknek és nagyoknak!

Egy közösséget keresel ahol értéknek tekintik a magyar népmeséket? Sok mesét ismersz, de még többre vágysz?

Figyelem! Csak meserajongóknak és mesés élményekre vágyóknak! Ez a magyarra hangolva mesés esszenciája, amit Online Élménymese Klubnak neveztünk el.

Tetszett ez a tartalom? Küldd meg ismerőseidnek is:

Facebook
Pinterest
Email

Vélemény, hozzászólás?

Kérdésed van?

Ha van kérdésed az egyik programunkkal, vagy szolgáltatásunkkal kapcsolatban, akkor bátran vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi módokon:

Kövess minket

Online Élménymese Klub

Egy közösséget keresel ahol értéknek tekintik a magyar népmeséket? Sok mesét ismersz, de még többre vágysz? Hiányoznak a népmese kihívás alatt megszokott hangos mesék gyermekednek? Íme, itt a népmese kihívás folytatása. Figyelem! Csak meserajongóknak és mesés élményekre vágyóknak! Ez a magyarra hangolva mesés esszenciája, amit Online Élménymese Klubnak neveztünk el.